A boldogság keresése

Eljött a reggel.A szervezetem lassan kipréselte a látszat boldogságot, megakart szabadulni tőle.A boldogság ami nem volt az már már közel állt ahhoz, hogy fájdalomba csapjon át.Nem hagyhattam.És akkor még naivan el is hittem, hogy eltudom kerülni,nem fog megtörténni, nem kell megtörténnie,de elkerülhetetlen volt.
Rengeteget kell szenvednünk a boldogságért mint az apró aranyrögökért a folyóban, és mégis megéri, valamiért megéri.Az ember élete ott ér véget amikor feladja. Feladja a keresést mert látszólag az élet folyója neki nem tartogatott aranyrögöt, és ezért magába zárkózik.
Az veszít aki feladja.Én küzdöttem, és hittem abban, hogy talán találok egy kis darabot- megint minden kicsit elviselhetőbb lesz - .de azt gondolni sem mertem volna, hogy egy hatalmas tömbbel ajándékoz meg a sors,ahogy azt sem hogy milyen árat kell majd fizetnem érte.
Felszippantottam és vártam a hatást.Nem tudtam mi fog történni, de egy dologban bíztam, hogy jobb lesz.Még ha csak rövid időre is.
Hirtelen jött és feltűnés nélkül vette át az irányítást a testem fölött.Aztán lassan kezdtem felfedezni, érezni valamit amit magam sem értettem.Végül arra jutottam, hogy nem lehet más, mint a boldogság,az élet öröm.Nem volt összehasonlitható egyetlen általam addig ismert érzéssel sem, teljesnek éreztem magam.Örültem de féltem is ugyanakkor – vajon ez lehetséges?az agyam százszorosán pörög annak, amit én eddig ismertem.Egyszerre volt felemelő és félelmetes érzés.A gondolataim versenyt futottak egymással azt az érzést keltve , hogy ha az egyik beér a másiknak már nem jut hely- ez lenne a boldogság?az érzés amiért mindenki annyit szenved?és csak keveseknek adatik meg, hogy megtapasztalhassák.Minden gondolatomat, még mielőtt gondolhattam volna őket már ki is mondtam.rémület fogott el – a gondolatokat amiket eddig szavak mögé rejtettem, most kimondom még mielőtt átgondolhatnám.A rémületet nagyon hamar felváltotta egy másik érzés.Boldognak éreztem magam,az is voltam.Rég vágytam erre a belső nyugalomra, csak nem ilyen úton akartam elérni.
-Van még egy belőlem odabent aki eddig semmi jelét nem adta létezésének?egy igazabb ember aki megérett arra, hogy végre boldog lehessen.Végig nézte az örömeimet, fájdalmaimat és néha figyelmességből hagyott nekem is egy kicsit a jóból,ami neki jutott.
szerelmes vagyok - biztosan tudom – de, hogy mi a szerelem,azt nem.Az emberek szerelemnek nevezik.Én csak egy különleges érzésnek nevezném, amit nem tudok ,és nem is akarok megmagyarázni.”Meghatározni annyi, mint korlátozni.” Oscar Wilde
Nem tudom mennyi idő telhetett el,- egy félóra talán - de nekem egy örökké valóságnak tűnt.Egyedül voltam a boldogság szigetén ,de semminek és senkinek nem éreztem hiányát.
Beszéltem,be nem állt a szám és úgy éreztem minden szó amit kimondok igaz és fontos volt, hogy kimondjam.A boldogságtól eltelve és, hogy úgy éreztem kiteljesedtem a szerelem háttérbe szorult.
tehát a boldogságot kerestem és nem a szerelmet? – a boldogságot kerestem és útközben bele botlottam a szerelembe.Egy lányba akiben az igaz barátság reményét láttam, és mert annyira tetszett ő mint ember, beleszerettem.Vele boldog voltam.Annak a boldogságnak érzem a hiányát, és keresem mindenkiben, reménytelenül.
Azt hittem ha már megtaláltam a boldogságot - amit kiérdemeltnek éreztem – meg is tarthatom magamnak.A boldogság merhetetlen fájdalommá alakult át – egyszerre éreztem magam elpusztithatatlannak és végtelenül törékenynek.A mennyországból kiűzve - mintha csak álom lett volna – a poklok poklában találtam magam.Nem is fájdalom volt, ürességet éreztem.Valaminek a hiányát ami létfontossagú, ami nélkül nem tudok élni, nincs értelme, hogy tovább éljek.Pedig nem voltam halott.Éltem.És, hogy ennek hiányával kell együtt éljek, sokkal félelmetesebb volt mit a halál.
Minden kimondott szót értelmetlennek és elpocsékoltnak éreztem.Nem értettem, hogy a szavak amik eddig igaznak és fontosnak tűntek, hogy válhattak ennyire undorítóvá és értéktelenné.A szám kiszáradt és össze – össze ragadt – mintha testem is ellenezné ezt az értelmetlen szó pocsékolást.
Ellenállhatatlan vágyat éreztem hogy újra kipróbáljam, ekkor szólalt meg bennem a másik. – A hatás változik, és bár minden eddigi boldogságnál igazabbnak tűnt,nem az.Tanulj belőle,vond le a következtetéseket és lépj tovább, mert ha kockáztatnál nagy valószinüséggel csalódás érne, amit nem tudnál feldolgozni,beleőrülnél!Ha a boldogságot akarod megtalálni, keresd az mellett, akit úgy érzed szeretsz.
Csend lett.Haladtam az utcán, bámultam a messzeségbe, nem néztem semmit mégis mindent láttam.És mindennek a maradéka, csupán egy a kukába került üres ásványvizes palack, amivel szomjamat oltottam, és a csend ami körülvett már nem kínos, hanem kellemes csend volt...